A 2000 Guineas bajnokát várja a Shadai Stallion Station Japánban.
“Biztos vagyok benne, hogy sok szurkoló csalódott lesz, hogy nem látja őt Ascotban, és magam is közéjük tartozom, de ez nem lehetséges.” – mondta Bolger a TDN-nek. “Shadainál fog állni és hamarosan indul Japánba.”
A trénernek nem mindennapi lova búcsúzik, ugyanis Poetic Flare apjának, Dawn Approach-nak ő volt a tenyésztője és trénere, míg nagyapját, New Approach-ot szintén ő trenírozta.
2020 októberében ki gondolta, hogy ekkora klasszis ménesbe vonulásáról szólnak majd a hírek, amikor bő nyolc hosszal csak 10. lett a Dewhurst Stakesben, a szintén most búcsúzó St Mark’s Basilica mögött?
Hároméves kampányát azonban két győzelemmel kezdte és mestere már akkor látta, hogy egy csiszolatlan gyémánt van a kezei között, amikor a 2000 Guineas-ben elsőként ért célba. Egycsapásra sztár lett. A francia kiadás ugyan nem sikerült, ott csak hatodik, hazájában pedig csak Mac Swiney verte rövid-fejhosszal, de a Royal Ascoton olyan parádés győzelmet aratott, hogy “még most is tapsol a publikum”. Négy hosszal verte a St James’s Palace Stakes jó erőkből álló, nemzetközi mezőnyét.
Ezt követően az idősebbek ellen is megmérettetett, kizárólag Gr1-es szinten. Goodwoodban és Deauville-ban egyaránt második, míg pályafutása záróakkordjaként harmadik a csillogó szupersztárokkal teletűzdelt Irish Champion Stakesben.
Pályafutásának mérlege: 11-5-3-1, £1,048,463 pénzdíj.
A Hokkaido szigeten található Shadai Ménállomás jelenleg 31 ménnek ad otthont. Teruya Yoshida 2019 júliusában elvesztette “zászlóshajóját”, Deep Impactet, miután a bajnok nyaktörést szenvedett.
Kép: @RTEracing Twitter