avagy Peters drámája.

Korának, az ötvenes évek első felének legnagyobb maratonistája volt az 1918-ban, Londonban született Jim Peters, annak ellenére, hogy a helsinki olimpián (1952) harminc kilométernél feladta a versenyt. 1951-ben a koreai Csoj 2:25:15-re javította a táv világcsúcsát (pontosabban akkor még csak a világ legjobb idejét), ennél a brit egy évvel később majdnem 5 perccel (!) gyorsabban futott, két újabb rekordot követően 1954. június 26-án pedig már 2:17:39,4-nél tartott. És augusztus elején következett Vancouverben a Brit Nemzetközösségi Játékok...

Peters fantasztikus iramot diktált. Amikor a stadionhoz ért, a második helyezett előtt 17 perc volt az előnye, és az óra még csak 2:07-et mutatott, hihetetlen új rekordra volt kilátás. Csakhogy hiába volt már 35 éves, azaz rendkívül rutinos a brit, megfeledkezett a maratonifutás legfontosabb szabályáról: a megfelelő frissítésről menet közben. A zsúfolásig telt stadionban döbbenten figyelték, ahogy tántorog, majd összeesik, majd feltápászkodik, majd néhány lépés után újra összeesik. Kétszáz méterhez, amit egyébként nagyjából negyven másodperc alatt tett volna meg, most teljes 11 percre volt szüksége. Végül nem jutott el a célig, a segítők elkapták a sokadik összeesése után, és ölben vitték le a pályáról az eszméletlen atlétát.

 Ezen a fotón már tud mosolyogni a vancouveri képeket a kezében tartva

„Nagy szerencsém volt, hogy egyáltalán túléltem ezt a futást” – nyilatkozta később Peters, aki soha többet nem állt rajthoz versenyen. Amikor visszavonult, minden idők hat legjobb maratoni idejéből négy volt az övé.

A rendkívül drámai percek kivonata megnézhető itt. Csak erős idegzetűeknek ajánljuk!

Nyolcvanéves korában, 1999. január 9-én halt meg.

Képek: vancouversun.com