J-Mac egyre feljebb

Kétség nem férhet hozzá, hogy James McDonald pillanatnyilag a világ legeredményesebb zsokéja.

fvtmihixeaaxtal-800x445.jpg

Akik nem tanulmányozzák behatóan az ausztrál lóversenyzés eredményeit, azok is megismerhették nevét az ascoti nyitónapon, amikor is Nature Strippel győztek a King’s Stand Stakesben.

Ausztráliában azonban olyan szezont zárt, mint előtte senki.

22%-os győzelmi aránya is egészen elképesztő, de az igazi döbbenet (lovainak) 36 millió dolláros keresete.

Hogy Önök igazán érzékeljék, hogy J-Mac mennyire kiemelkedően teljesített a nagyversenyekben: William Pike (173) és Clint Johnston-Porter (170) ugyan megelőzték őt a győzelmek számát (144) illetően, de a

két riválisa összesen 12,3 millió dollárt keresett lovaikkal, míg ő egymaga 36-ot.

Márpedig soha, senki nem kaszált még ennyit lovasként Ausztráliában. Már ascoti sikere előtt is hatalmas fölénnyel vezette a Longines World’s Best Jockey Rankings világranglistát, amit Angliában elért győzelmével megerősített.

James élete sem volt persze fenékig tejfel. 2015-ben 18 hónapra felfüggesztették, mert 10 000 dolláros fogadást tett az egyik lóra, amit ő ült, de őt ez az eltiltás csak erősebbé tette.

A legtöbbet hoztam ki a távollétemből. Megváltoztattam a hozzáállásomat, és határozottan erősebben tértem vissza.

A 29 éves zsoké idén hatodik alkalommal lesz Sydney bajnoka, eddig 66 (idén 11) Gr1-es futamban győzött és tavaly már hazájában, az új-zélandi versenyzés Hírességek Csarnokába iktatták. Ráadásul ma már nem csupán a Gr1-es futamok jelentik a nagy kihívásokat, hiszen például a 15 milliós The Everestet is ő nyerte (szintén Nature Strip-pel).

Lassan jöhet az esküvő, hiszen James tavasszal eljegyezte a szépséges ex-zsokét Katelyn Mallyont.

nyitókép: @stevedeltasix Twitter, belső kép: The Sun

süti beállítások módosítása