A főpróba nem sikerült

Akik olvasták beharangozónkat tudják, hogy főleg Ausztrália irányából hatalmas érdeklődés mutatkozott a Deuville-i vasárnapi program iránt.

far2yziwiaarctm.jpg

Mielőtt rátérnénk Verry Elleegant európai bemutatkozására előbb szólnánk a Prix Mornyról (Gr1, 1200 méter), amely nem indult zökkenőmentesen. Ryan Moore bombaformában érkezett a francia tengerparti városba, hiszen szombaton négy győztest lovagolt Curraghban, de vasárnapi társán, Blackbeard-ön minden tudását össze kellett szednie már a kikentrézés során, mert No Nay Never fia nem csak ágaskodott, hanem egyértelműen az idegesség jeleit mutatta.

Amikor azonban futnia kellett, akkor nem engedte maga elé négy riválisát és küzdelemben verték Persian Force/Dettori párosát.

Ezzel nem csak Ryan Moore nagy szériája folytatódott, hanem az idén 125 ezer euróért fedező No Nay Never-é is, akinek ivadékai szombaton és vasárnap három Group (csikó) sikert jegyeztek.

Nagyon boldogok vagyunk vele.” – mondta a negyedik sikerét jegyző Aidan O’Brien. “Úgy érezzük, hogy mindig van benne még egy kicsivel több. Megfelelően gyors, korai, érett kétéves, aki rengeteget versenyez és imádja mindezt.”

A következő Gr1-es futamért biztosan százezrek virrasztottak Ausztráliában. Az ott már hajnali időben lefutott Prix Jean Romanet-ben (Gr1, 2000 m) mutatkozott be az északi féltekén kedvencük, az ausztrál kanca, Verry Elleegant. Egyértelmű volt, hogy számára nem az eredmény volt a legfontosabb, és Frankie Dettori ennek megfelelően is lovagolta. Amikor az olasz érezte, hogy a finisben már nem tud küzdelembe kerülni a bajnok, már csak bekocogott vele a célba.

Utolsóként.

109503-large.jpeg

A győzelemért viszont ádáz csata folyt. Aristia (Starspangledbanner) start-cél győzelmet aratott, a legutóbb pórul járó Rosscarbery előtt. (Itt is „csinálta a fesztivált” Ryan Moore társa, Ville De Grace, aki viszont starthoz sem tudott állni.) Ez a befutó a képen.

A győztes mester, Richard Hannon szerint következhet Párizs és a Prix de l’Opera.

Képek: Racing Post

süti beállítások módosítása