Egyetlen bronzérem

Az értékelés a szövetség feladata, de jobb eredményekben reménykedtünk.

dobogo.jpg

Bronzérmes lett a Bauer Blanka, Gulyás Michelle, Barta Luca összeállítású magyar csapat a bath-i olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokság női versenyében.

Egyéniben Bauer a 16., Gulyás a 18. helyen végzett, Bartának pedig az elődöntős eredménye számított a csapatösszesítésbe.

A 18 fős fináléban a britek négy, az olaszok három, a magyarok két versenyzővel szerepeltek, más országokból egy-egy öttusázó került a legjobbak közé, így lett harmadik a magyar együttes az olaszok és a britek mögött.

Az olimpiai kvótát már július elején az Európa Játékokon megszerző Gulyás a csütörtöki körvívásban 20 győzelmet aratott és 15 ellenfelétől kapott ki, ezzel az eredménnyel pedig - öt riválisáéval azonos pontszámmal - a mezőny közepéről kezdhette meg a vasárnapi 18-as döntőt, húsz ponttal elmaradva az éllovastól. A tavalyi vb ezüstérmesének azonban vasárnap hamar elszállt az esélye arra, hogy ismét dobogós helyen végezzen, mivel a lovaglást pont nélkül zárta. Lovával leverte az első akadályt, majd az 5-ös A elemét, azután a 9-es A eleménél is leesett a rúd, a B előtt pedig megállt a ló. Aztán az ismétlésnél is ellenszegült, később pedig rombolt is, így Gulyás Michelle-t kicsengették. Az emelt páston nem szerzett plusz pontot, úszásban viszont a várakozásnak megfelelően az élcsoportban végezett, 2:12.38 perccel harmadik lett. A kombinált számot ezzel együtt utolsóként kezdte és nem is volt esélye előre lépni, végül 11:54.30-as idővel, a 17. eredménnyel fejezte be a lövészetes futást és maradt a 18.

"A lovaglással gyakorlatilag megpecsételődött a két lány sorsa - szögezte le az MTI érdeklődésére Martinek János szövetségi kapitány. - Gulyás Michelle a kilencedik ugrásig jól teljesített, ott elfogyott a lendülete, megállt a ló, majd rombolt is. A nulla pontos lovaglással nem volt már esélye a jó helyezésre, becsületből teljesítette a verseny hátralévő részét. Bauer Blanka rohanós lovában benne volt a verés, végül öt verőhibával és egy másodperc időtúllépéssel jött le a pályáról. Utána kapaszkodott, és egy helyet tudott előrelépni."

Alapesetben az első három hely ért kvótát, de azzal a megszorítással, hogy ha olyan öttusázó végez érmes pozícióban, aki már korábban kiharcolta az ötkarikás részvétel lehetőségét, a kvóta nem tolódik lejjebb, a ki nem osztható helyeket a 2024. június 17-én érvényes olimpiai világranglistáról töltik majd fel.

Győzött az olasz Elena Micheli, mögötte honfitársa, Alice Sotero ért célba - nekik már volt kvótájuk -, és a brit Kerenza Bryson lett a harmadik. Ő ezzel párizsi indulási jogot szerzett.

Férfiak:

Világbajnok: Joseph Choong (Nagy-Britannia) 1523 pont
2. Emiliano Hernandez (Mexikó) 1518
3. Mohanad Saban (Egyiptom) 1514
...7. Bőhm Csaba 1502
...16. Demeter Bence 1452

Csapatverseny, világbajnok:
Egyiptom (Mohanad Saban, Ahmed Elgendi, Mohamed Elgendi) 4530 pont
2. Nagy-Britannia (Joseph Choong, Charles Brown, Myles Pillage) 4450
3. Koreai Köztársaság (Li Csi Hun, Dzsung Dzsin Hva, Dzsun Vung Te) 4450
4. Magyarország (Bőhm Csaba, Demeter Bence, Bereczki Richárd) 4082

Nyitókép: UIPM facebook

süti beállítások módosítása