Duplázott a dinamikus duó

Két csúcskategóriás futamot rendeztek Newmarketben... Mindkettőt az Aidan O'Brien - Ryan Moore páros nyerte.

dewhurst.jpg

A hétvégén az utánpótláson volt a hangsúly, hiszen a weekend két Group 1, azaz lehetséges legmagasabb besorolású futamát a kétévesek számára írták ki. Pénteken a kancák mérték össze erejüket a Fillies' Mile-ban, majd szombaton a mindkét nemnek nyitott Dewhurst Stakes következett.

A csattanót már úgyis lelőttük a bevezetőben: Aidan O'Brien idomítása és Ryan Moore lovaglása alatt mindkét futamban Coolmore-csikók bizonyultak a legjobbnak, így az írek mindkét kiemelt versenyt ellopták a hazai angolok orra elől.

A Fillies' Mile-on értelemszerűen mérföldön, azaz hozzávetőlegesen 1600 méteren vetélkedtek a kancák. A befutóban Ylang Ylang, Shuwari és See The Fire hármasa ellépett a mezőnytől, hogy maguk között döntsék el a versenyt - ami a dobogón ezzel a sorrenddel végződött. Frankel lánya ezzel két kisebb győzelem, egy csalódást keltő Gr1-debütálás, majd egy korrekt helyezés után végül ötödik startján egyből az évjárat élmezőnyébe repült.

"Klasszis és bátor, szóval izgalmas. Azt mondanám, hogy jövőre a klasszikusokban fog futni, így elindulhat az 1000 Guineas-ben, és nem okozhat gondot neki bejutni az Oaks-ra" - nyilatkozta bizakodva O'Brien.

Másnap City Of Troy egy sokkal kevésbé kiélezett végjáték zárultával duplázta meg a Coolmore örömeit. A Dewhurst Stakes távja a női megfelelővel szemben csak 1400 méter volt, a kancák mellé a mének is csatlakoztak - ami a gyakorlatban teljes "fiú-túlerőt" jelent, hiszen stratégiailag egy kancával célszerűbb ott indulni, ahol nagyjából fele akkora a merítés a mezőnyhöz. Tehát kevesebb erős kihívó ellen kell helyt állni.

Na de vissza a Dewhurst-re: az izgalom itt teljesen elmaradt, ugyanis City Of Troy komolyabb megerőltetés nélkül, három és fél hossz előnnyel száguldott át a célvonalon. Justify fiát társtulajdonosa, Michael Tabor rögtön nem kisebb névhez hasonlította, mint a 21. század eddigi egyik, ha nem a legjobb versenylovához.

"Ő tényleg a mi Frankelünk. Mindannyian optimisták vagyunk, de ez a ló különleges. Nem kérdés, hogy komoly szereplő lesz. Ezt érezzük ebben a pillanatban. Lehet, hogy a későbbiekben aztán majd kapunk egy arculcsapást, de én szeretek előre beszélni, és tényleg úgy érzem, hogy ez a ló bármi lehet."

Noha a két Gr1-ben nem jutottak szóhoz, a hétvége másik nagy győztesei Charlie Appleby és William Buick voltak. A két nap alatt összesen öt versenyt nyertek közösen, ebből négyet még kiemeltnek számító Gr3 besorolással. Buick ráadásul még egy hatodik aranyat is mellé csapott Kevin Philippart De Foy irányítása alatt. Azt csak halkan tesszük hozzá, hogy így viszont lemaradt az amerikai Gr1-es kupáról, mert az 1000 Guineas bajnokát, Mawj-ot így Oisin Murphy vezette győzelemre a Queen Elizabeth II Challenge Cupban (Gr1, 1800 méter 3 é kancák).

Ez volt tehát Newmarket - a brit szezon azonban még tartogat egy nagy dobást. Az elkövetkező hétvégén Ascot nyitja meg kapuit, hogy a Champions Day keretei közt a két szigetország legjobbjait állítsa csatasorba.

Aidan O'Brien pedig ma ünnepli 54. születésnapját! Isten éltesse!

Kép: Sporting Life

süti beállítások módosítása