Vívás stadionban?

Munkacsoportot hozott létre a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) azzal a céllal, hogy kidolgozza, milyen módon lehet majd lebonyolítani a vívószámot a Los Angeles-i olimpián.

vivas.jpg

Szűk hónapja dőlt el, hogy a sportág a 2028-as nyári játékokon is a program része lesz, de ennek feltétele volt, hogy a lovaglást lecseréljék. Az új öttusában a párizsi olimpia után már akadályverseny szerepel majd, ugyanakkor további modernizálásra van szükség, mert - amint arra a UIPM a hétfői közleményében utal - a Los Angeles-i játékokon nem lesz külön helyszíne a körvívásnak. A tervek szerint az öttusastadionban zajlik majd mind az öt szám, az új munkacsoportnak pedig - melyben hat olimpikon is helyet kapott - arra kell javasaltokat tennie, hogy miként lehetne a vívást úgy lebonyolítani, hogy a számok közötti egyensúly megmaradjon.

A nemzetközi szövetség már régóta tervezte az öttusastadion kialakítását, voltak is biztató kezdeményezések, de a több óráig tartó körvívást eddig mindig külön napon és helyszínen tartották meg, a főversenyen csak bónuszvívás volt, amelyben egymás után kerültek sorra a versenyzők és minden párharc után a győztes maradhatott fenn az emelvényen. Ehhez elég volt egy pástot kialakítani, és a szám gyorsan lezajlott.

Az úszást több alkalommal mobilmedencében tudták lebonyolítani, míg a lövészetes futás, illetve az akadálypálya kialakítása könnyen kivitelezhetőnek tűnik egy stadionban.

A UIPM végrehajtó bizottságának döntése értelmében a munkacsoport november 21-én tartja első ülését.

Forrás: MTI, kép: MÖSZ facebook

süti beállítások módosítása