Japan Cup: A sztárok csatája

Japán (jelenleg) valószínűleg legjobb két lova először találkozik a felkelő nap országának legfontosabb versenyében.

equinox2.jpg

Márpedig ott aligha nyerhet egy ló nagyobb díjat a Japan Cup aranyérménél. Minden évben november utolsó vasárnapján rajtol el a futam a 223 ezer férőhelyes  Tokyo Racecourse gyepén, 2400 méteren, és hasonló presztízzsel bír, mint ideát a Prix de l'Arc de Triomphe. Eleve meghívásos alapon működik, tehát a 18 fős mezőnybe már bekerülni sem lehet akárhogy.

Aki viszont tisztesen helytáll, az a világ egyik legnagyobb pénzdíjának egy méltányos részével gazdagodhat. Összesen 955 millió jent, azaz nagyjából 5,8 millió eurót osztanak ki a helyezettek között - ez az előbb említett "Arc-ot" is túlszárnyalja. De nem minden a pénz; a versenyt megelőző napokban az indulók valósággal úsznak a figyelemben, akárcsak egy Melbourne Cup-on vagy a Tenyésztők Kupáján.

Idén azonban nem a presztízs maga jelenti a fő érdekességet, hanem a két favorit.

Ha ez egy bokszmérkőzés lenne, az egyik sarokban Equinox (a nyitóképen) állna, a világ jelenlegi legjobb lova. A négyéves mén zsinórban öt versenyt nyert tavaly október óta, mindet Gr1, azaz a lehetséges legmagasabb szinten, és 129-es formaponttal vezeti a Longines világrangsorát is.

libertyisland_print_horsephotos.jpg

Vele szemben egy ifjú titánt, Liberty Islandet köszönthetjük. A hároméves kanca nem nyert futamot a Dubai Világkupán, helyette viszont hazájában elhódította a Hármas Tiara (a Hármas Korona "női" verziója) minden ágát, és szintén hibátlan Gr1-szériában van - igaz, ő öt helyett "csak" négynél jár egyelőre.

És mivel nem egy valódi kétszemélyes meccsről van szó, a többi 16 indulóról sem feledkezhetünk meg. Közülük nem fogjuk felsorolni az esélyesebbeket, mert nagyon sokan reménykedhetnek még jogosan dobogóban. Akár hárman is, ugyanis távolról sincs kőbe vésve a két sztárstátuszú ló dominanciája.

Amit még mindenképp érdemes megemlíteni, hogy nem csak Equinox és Liberty Island között láthatjuk majd a nemek csatáját. A verseny története során eddig egyetlen egyszer lovagolt csak női zsoké, név szerint Julie Krone 1990-ben, most pedig hárman is nyeregbe szállnak. Hollie Doyle szerencsés beugró, a hátsérülést szenvedő Ryan Moore helyett indulhat. Nem is akárkivel, hanem a címvédővel.

Számos izgalmat és változatos motivációkat tartogat tehát az idei, a 43. Japan Cup. Hogy ki hogyan tud élni a lehetőséggel, az kiderül magyar idő szerint holnap reggel 7:40-kor.

Képek: Sporting Life, Thoroughbred Daily News

süti beállítások módosítása