Ez aztán a csúcs

Öveket becsatolni. Sztárparádé következik.

ijc-hero-header.jpg

Folytatódik a 2008 óta íródó hagyomány és a hongkongi versenyüzem, a vasárnapi nagy durranás, a Turf Világbajnokság előtt megrendezi a szokásos nemzetközi zsokébajnokságát.

"A lóverseny nagyon összetett dolog. Egyszerre sport, üzlet és látványosság. A lóversenypálya a fényes kezdetek, a győzelem és néha a reménytelen fájdalom helyszíne, de a középpontban mindig a lovak állnak." – a sajnálatos módon megszűnt LUCK nevű Tv-sorozatban hangzott el ez a mondat, amit mi máig egyik kedvenc idézetünknek, egyfajta Ars Poetica-nknak tartunk.

A lóversenysportban középpontban tehát mindig a lovak állnak, de van pár nap az évben amikor nem.

ijc-hero-img-e-m.jpg

Most is egy ilyen következik.

Hongkong festői Happy Valley pályáján, holnap például 12 abszolút világklasszis zsoké vetélkedik majd a International Jockeys’ Championship-ben, azaz egy speciális zsokébajnokságban. A csúcsminőség kapcsán elég talán említeni, az itt már kétszer is győzni tudó és a napokban a világ legjobb zsokéja címet ismét elnyerő, Ryan Moore nevét. 

A lebonyolítás pofonegyszerű. Minden lovas négy futamban száll nyeregbe. A helyezéseket pontozzák, és a legtöbbet szerző lesz a bajnok.  

A győzelemért 12, a második helyezésért 6, míg a harmadikért 4 pont jár. A pénzdíj 1.000.000 HK dollar, azaz hozzávetőleg 128 ezer USD, amin az első három helyezett osztozik.

Címvédő a Marquand/de Sousa páros, akik tavaly holtversenyben végeztek az élen, de idén a brazil fiú nem indul.

Az idei mezőny:

ijc_field_2023.png

A kép láttán gondolom senki nem vitatkozhat azzal az állítással, hogy 12 ilyen kaliberű zsokét az egész év folyamán sehol másutt nem láthatunk együtt, csakis Hongkongban. 

Az első bajnoki futam 13:10-kor indul.

Jó szórakozást!

Képek: res.hkjc.com

süti beállítások módosítása