Erdős Rita ezüstérmet nyert a ranglistapontokat adó kairói nemzetközi öttusaversenyen.
Itt dőlt el, hogy a férfiaknál Kardos Bence és Marosi Ádám a továbbiakban már nem folytathatja a küzdelmet az idei világversenyeken való részvételért.
A hazai szövetség közösségi oldalának beszámolója szerint Erdős a kombinált számban nyújtott remek teljesítményével lépett előre, a lövészetes futást meg is nyerte, de a török Ilke Özyüksel 19 másodpercet megőrzött korábban kiharcolt előnyéből. Simon Sarolta kilencedik, Alekszejev Tamara tizedik, a magyar csapat pedig első lett.
Rita ezzel igen előkelő, második pozícióban áll az UIPM olimpiai rangsorában.
A férfiaknál Tamás József az ötödik helyen ért célba, a hetedik Gáll Andrással és a tizedik Kardos Bencével kiegészülve pedig ezüstérmes lett a férfi csapat. Marosi Ádám a tizenhatodik helyen zárt, győzött az egyiptomi Mohamed Elgendi. A magyar férfi indulók számára komoly tétje volt a versenynek, a szövetségi kapitány korábbi közlése szerint ugyanis a négy versenyző közül csak ketten folytathatják majd a küzdelmet a világversenyeken való részvételért. Így - amint azt Martinek János az MTI-nek a helyszínről megerősítette - Kardos és a kétszeres egyéni világbajnok, 2012-ben olimpiai bronzérmes, 39 éves Marosi kiesett ebből a versengésből. Gáll András a kairói viadal előtt lázas beteg volt, saját felelősségére utazott el Egyiptomba, ahol a döntőben kiélezett küzdelmet folytatott Kardossal, a kombinált szám során hol egyikük, hol másikuk volt előrébb, végül Gáll ért hamarabb célba.
Az olimpiai kvalifikáció szempontjából fontos világkupasorozat március elején kezdődik Kairóban. Áprilisban Ankarában, illetve Budapesten, májusban Szófiában rendeznek egy-egy fordulót, és abban a hónapban lesz a vk-döntő is, ugyancsak Ankarában. A világbajnokságra - amelyen három ötkarikás kvótáért lehet majd küzdeni a férfiaknál és a nőknél is - június közepén kerül sor a kínai Csengcsouban, az olimpia előtt, július második hetében pedig Budapesten rendezik az Európa-bajnokságot.
Forrás: MTI, nyitókép: Búza Virág/MÖSZ