Cél az olimpia

Nyolc magyar indult az öttusázók világkupa-sorozatának első versenyén, amely keddtől vasárnapig tart Kairóban.

uipm.jpg

Az egyiptomi fővárosban már az év elején is rendeztek az olimpiai kvalifikációba beszámító kisebb viadalt, de a vk-állomásokon több pontot osztanak, így ezeken fontos a jó teljesítmény az ötkarikás szereplés kiharcolása szempontjából.

Kairóba Gulyás Michelle, Bauer Blanka, Guzi Blanka és Simon Sarolta, illetve Bőhm Csaba, Szép Balázs, Koleszár Mihály és Bereczki Richárd utazott el a magyar szövetség tájékoztatása szerint.

A női és férfi döntőt szombaton rendezik, vasárnap vegyes váltó lesz, de abban a tervek szerint nem indulnak magyarok.

Idén közvetlen kvótát - nemenként hármat - a június közepén esedékes világbajnokságon lehet szerezni a kínai Csengcsouban. Aztán a kvalifikációs időszak zárultával a június 17-én érvényes olimpiai világranglistáról töltik majd fel az ötkarikás mezőnyt.

A magyarok közül eddig Bőhm és Gulyás rendelkezik kvótával, ők mindketten tavaly a krakkói Európa Játékokon harcolták ezt ki. A férfiaknál tíz, a nőknél nyolc magyar öttusázó kezdte meg az idei válogatók sorát, mostanra mindkét nemnél hatan-hatan maradtak.

Egy nemzetből nemenként két versenyző indítható majd az olimpián, így ha több kvalifikáció jön össze, a szövetség dönt, hogy kit nevez.

A vk-sorozat a kairói nyitány után áprilisban Ankarában folytatódik, majd még a jövő hónap végén Budapesten lesz verseny, aztán májusban Szófiában rendeznek egy fordulót, és abban a hónapban lesz a vk-döntő is, ugyancsak Ankarában. A júniusi vb-t követően az olimpia előtt, de már a kvalifikációs időszak után július második hetében Budapesten rendezik az Európa-bajnokságot.

Kedden Michelle és Guzi Blanka máris elődöntőbe jutott, míg Simon Sarolta és Bauer Blanka búcsúzott.

Forrás: MTI, kép: UIPM facebook

süti beállítások módosítása