Szemkápráztató produkció

Azon a napon, amikor a két csodakancára emlékeztünk, Peter Moody egy érzelemdús győzelmet aratott Royal Randwicken.

glbunsybiaazaoa.jpg

A Telivéren olvashatták, hogy az új évezred két ikonja, azaz Black Caviar (2013-ban) és Winx (2019-ben) is április 13-án fejezte be bámulatos karrierjét.

Előbbi mestere volt a tar Moody, aki 2023 óta Katherine Coleman-nel együtt irányítja az istállóját. A páros a Bajnokság nyitónapján Chain Of Lightning révén ünnepelhette első közös Gr1-es győzelmét a T J Smith Stakesben, majd szombaton, az Australian Oaksban Autumn Angel (The Autumn Sun) rögtön megajándékozta őket a másodikkal. Ha egy üzlet beindul.

Az ötödik kontinensen mindössze egy Gr1-es versenyt rendeznek a Melbourne Cup mellett két mérföldön. Idén az angol tenyésztésű Circle Of Fire (Almanzor) győzött a Sydney Cupban Andrea Atzenivel. Az olasz fiú elmondhatja magáról, hogy immár nyolc országban Gr1-nyerő. Szem nem maradt szárazon, amikor Andrea hosszan ölelkezett a pár hete elhunyt kolléga, Stefano Cherchi édesapjával. 

Az ötmillió dolláros Queen Elizabeth Stakes előtt nekünk, európai rajongóknak az volt a legfőbb kérdés, hogy Tom Marquand meg tudja-e nyerni öt éven belül negyedszer az őszi csúcsfutamot. A start után aztán valami olyas valami történt, amire Gr1-es futamban meglehetősen ritkán van példa. Nézzék csak a racenet képernyőfotóit.

Declan Bates 25 hosszal „küldte a mezőny elé” Pride of Jennit. Mi és a kommentátor is levegő után kapkodott, amikor a célegyenesbe fordulva még mindig 13 hossz volt az immár hatéves Pride Of Dubai kanca előnye. Természetesen esélye sem volt senkinek beérni őket, így nem Tom Marquand lett a nap hőse, hanem Ciaron Maher, aki a Sydney Cup után 40 perccel újabb Gr1-es „most epic wins”-t ünnepelhetett csapatával.

HAVE YOU EVER SEEN ANYTHING LIKE IT!? – harsogja - így nagybetűkkel - a racing.com szalagcíme!

Láthatják a tweetben, a Sky Racing az évszázad lovaglásának nevezi Declan Bates produkcióját.

Ciaron Maher tréner olyan volt, mint a legtöbb néző, gyakorlatilag szóhoz sem jutott a verseny után.

"Hihetetlen!" – mondta. "Soha nem láttam még ilyet. Egyszerűen fenomenális. 40-el vezetett Gr1-ben! És nem akármilyen Gr1-ben! Nem hiszem, hogy ennél jobb lesz. Ez a legnagyobb győzelem, amit valaha láttam versenypályán, nemhogy azok közül amelyekhez valaha is közöm volt,  hanem összességében”

glbulpca4aapv4l.jpg

Maher és Bates

A napot és ezzel a Bajnokságot, a mérföldes Queen Of The Turf Stakes zárta, amely egyben a szombati meeting legizgalmasabb versenyével szolgált számunkra. A Coolmore Classic bajnoka, a négyéves Zoustar kanca, Zougotcha drámai küzdelemben verte istállótársát, a futam előtt egy hajszállal esélyesebbnek vélt Atishu-t. Mivel mindketten Waller idomítások, így a mester nem is lehetett volna boldogabb az eredmény láttán.

Chris Wallert egyébként megkérdezték, hogy ha három lova volt (a QE S-ben) miért nem tudta jobban befolyásolni a verseny lefolyását. Erre ő azt mondta, hogy lovasai azt mondták, annyira megdöbbentek Declan Bates taktikája láttán, hogy egyszerűen kicsúszott az irányítás a kezükből.

Ezzel véget ért Ausztrália királyi sorozata a kétnapos, The Championships, megannyi bajnokkal, kedves vagy éppen szomorú pillanattal, avagy a megszokott módon a lóversenyzés ezernyi csodájával. A következőkben Kentucky felé fordulunk elsősorban, hiszen már elkezdődött négyrészes felvezető sorozatunk a 150. derby előtt.

Képek: @inglis_sales

süti beállítások módosítása