Start

Tegnap a  női selejtezővel elrajtolt a budapesti Öttusa Világkupa forduló.

53662631811_cc93d0fe07_k.jpg

Mondanunk sem kell, hogy az (utolsó lovaglással lebonyolított) olimpia évében milyen különös jelentősége van minden egyes versenynek, így természetesen ennek is.

Mizsér Attila főtitkár a számok ismertetésével kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját: jelen állás szerint 40 ország nagyjából 160 versenyzője érkezik a fővárosba. 

A világkupa nemcsak az az élversenyzőkről szól majd, a szervezők szurkolói zónát alakítanak ki, melyben ki lehet próbálni a lovaglást a párizsi olimpia után felváltó akadályversenyt, illetve a lézerlövészetet, és felállítanak szúrófalat is a vívás iránt érdeklődőknek. Az eseményre a jövő hét végén várják a családokat, baráti társaságokat, munkahelyi közösségeket.

Ami a hazai öttusázókat illeti, hat-hat versenyző küzd a kvalifikációért, ők valamennyien három vk-fordulón vehetnek részt. Az elsőn, melyre március első felében Kairóban került sor, négy magyar jutott a 18-as fináléba: a már olimpiai kvótás Gulyás Michelle megnyerte a nők versenyét, a férfiaknál a szintén ötkarikás kvalifikációval rendelkező Bőhm Csaba ötödik lett, míg Szép Balázs a hetedik, Bereczki Richárd pedig a kilencedik helyen végzett. Négy indulónak nem sikerült döntőbe kerülnie. A jelenleg zajló ankarai vk-n megint négy-négy magyar kapott lehetőséget, részben az első vk-n szerepeltek közül, akikhez újak csatlakoztak. Itthon mindenki indulhat, a május 8. és 13. között esedékes szófiai versenyen pedig azok vesznek majd részt, akiknek addig még nem lesz meg a három versenyük.

Olimpiai részvételi jogot idén a június 9-től 16-ig tartó csengcsoui világbajnokságon lehet közvetlenül kiharcolni, végül a női és férfi mezőnyt a kvalifikációs ranglistáról tölti majd fel a nemzetközi szövetség. Ebből a szempontból fontosak az értékes vk-helyezések. Egy nemzetből nemenként két versenyző nevezhető a párizsi játékokra, így ha több kvóta jön össze, az adott szövetség dönt az indulókról.

A hazai verseny kedden a női selejtezővel kezdődött, szerdán a férfi selejtező és a női körvívás lesz, csütörtökön a női elődöntőre és a férfi körvívásra, pénteken a férfi elődöntőre kerül sor. Szombaton rendezik a két egyéni döntőt - délelőtt a nőit, délután a férfit -, majd a vk vasárnap a vegyes váltók versenyével ér véget.

Forrás: MTI, Kép: Buza Virág/MÖSZ - Gulyás Michelle - Bőhm Csaba

süti beállítások módosítása