Guzi Blanka győzött, Erdős Rita pedig az ötödik helyen végzett az öttusázók idei negyedik világkupa-versenyén, Szófiában.
A vasárnapi napot holtversenyben a 12. pozícióból kezdték. Guzi két verőhibával ment végig a pályán, majd a bónuszvívásban két pontért egy ellenfelet győzött le, a 200 méteres úszásban pedig 2:17.75 perccel a harmadik legjobb eredményt érte el. Összesítésben így a hetedik helyen állt, 26 másodpercre volt a dobogótól a négy lövészettel megszakított 5x600 méteres futás rajtjánál. A kombinált számban az első sorozata nem sikerült jól, de aztán már pontosabban célzott és közben fokozatosan zárkózott fel. A harmadik lövészetből negyedikként jött ki, az utolsóból másodikként, végül pedig hosszú hajrával megelőzte a brit Jessica Varleyt is. A kombinált számban 11:08.70 perccel a legjobb időt érte el.
"Nem számítottam erre az eredményre, mert nehéz hetek vannak mögöttem" - nyilatkozott a nemzetközi szövetségnek, utalva arra, hogy a korábbi állomásokon, Kairóban és Budapesten nem sikerült neki a vívás. - "A kemény munkának most meglett az eredménye. Nagyon boldog vagyok, mert a győzelem mindig erőt ad."
Mint mondta, a kombinált szám előtt nem gondolt arra, hogy nyerhet, legfeljebb dobogós helyezésben bízhatott, és arra figyelt, hogy egy jó lövészetes futást hozzon össze. Aztán a végén, amikor közelített Jessica Varleyre, érezte, hogy tud nála gyorsabban futni, így még őt is megelőzte. Guzi Blanka ezt megelőzően tavaly Budapesten nyert világkupát.
Erdősnek három verése és három másodperc időtúllépése volt lovaglásban, a központi páston nem szerzett pluszpontot, majd az úszásban 2:24.05-tel 11. lett. Az összetett számnak a 12. pozícióból vágott neki, jó lövészetekkel és remek tempóban futva szépen lépegetett előre, végül nem sokkal lemaradva a dobogóról negyedikként ért célba. Végül egy hellyel hátrébb sorolták, mert - amint azt Martinek János szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta - kicsit hamarabb indult, mint kellett volna. A lövészetes futásban 11:10.10 perccel Guzi mögött a második legjobb volt.
A szakvezető az MTI-nek nyilatkozva azt emelte ki, hogy mindkét döntős magyar versenyzőnek "jobban sikerült a rangsoroló vívása, mint általában szokott" és ez meghatározó volt, mert nem a mezőny végéről kellett kezdeniük a vasárnapi döntőt.
Úgy vélte, a magyarok teljesítménye a rontások ellenére ezúttal jónak számított a lovaglásban, mert ebben a számban többen kiszálltak a versenyből. Guzi Blanka az úszásával előre tudott lépni, a kombinált számban pedig mindketten remekeltek. Martinek János emlékeztetett rá, hogy Erdős Ritának ez volt az első döntős helyezése felnőtt világkupán.
Olimpiai részvételi jogot idén már csak a június 9-től 16-ig tartó csengcsoui világbajnokságon lehet közvetlenül kiharcolni, végül a női és férfi ötkarikás mezőnyt a kvalifikációs ranglistáról tölti majd fel a nemzetközi szövetség. Ebből a szempontból fontosak a vk-helyezések. Egy nemzetből nemenként két versenyző nevezhető a párizsi játékokra, így ha több kvóta jön össze, az adott szövetség dönt az indulókról.
Eredmények, nők:
1. Guzi Blanka 1400 pont
2. Jessica Varley (brit) 1396
3. Malak Iszmail (egyiptomi) 1379
5. Erdős Rita 1373
férfiak:
1. Pierre Dejardin (francia) 1502 pont
2. Mohanad Saban (egyiptomi) 1500
3. Mohamed el-Gendi (egyiptomi) 1498
...16. Demeter Bence 1400
...18. Szép Balázs
Forrás: MTI, kép: UIPM facebook