Sétagalopp pályarekord

A világelsőnek az őszi Tenno Sho sem jelentett komoly feladatot.

equinox.jpg

Pedig Japán egyik legpatinásabb versenyéről beszélünk, ahol a legjobb idősebb klasszisok már a Derby-évjárattal is találkoz(hat)nak. Ez azonban mit sem érdekelte Equinoxot. A célegyenesben különösebb megerőltetés nélkül lépett el ellenfeleitől, majd úgy döntötte meg a pályarekordot, hogy komoly kihívó hiányában a célba már leengedve vágtázott be.

Ezzel folytatja épp egy éve tartó hibátlan szériáját: tavaly október 30-án ugyanebben a versenyben ünnepelhette első csúcskategóriás győzelmét, azóta pedig sorra gyűjtötte a Gr1-trófeákat.

Ez immáron zsinórban az ötödik Kitasan Black négyéves fiának.

Ebből négyet hazájában aratott, míg egyet a Dubai Világkupán, ahol a nemzetközi mezőnyben kiváló európai lovakat is maga mögé utasított, élen a későbbi Arc de Triomphe-ezüstérmes Westoverrel. Őszintén szólva kicsit sajnáljuk is, hogy alig láthatjuk más kontinensek legjobbjai ellen, hiszen a legkomolyabb értékmérő mégiscsak az lenne - de érthető, hogy se Tetsuya Kimura tréner úr nem akarja feleslegesen utaztatni csodalovát, mikor helyben is színvonalas versenyekre küldheti, se az ausztrál, európai vagy akár amerikai idomárok a sajátjaikat.

És amíg nem taszítják le a trónról, így is kiérdemli a világelső nem hivatalos, de széles körben elfogadott címét. Efelől a győztes zsoké, Christophe Lemaire-nak sincs kétsége - pedig jó néhány klasszis nyergében megfordult már karrierje során.

"Equinoxban minden megvan, ő a világ legjobb lova. Már a rajtnál jó pozíciót tud szerezni, majd nyugodtan végigfutja a versenyt.  A végén jól gyorsul, és van kitartása. [...] Nem éppen egy hihetetlen gyorsaságú ló, de képes volt tartani a tempót, és a végén még magasabb fokozatba kapcsolni - bár igazából meglepett, hogy rekordidővel nyert. Ő tényleg a tökéletes ló. Előzetesen is magabiztos voltam, tudtam, hogy mire képes, de jó volt kimenni és megmutatni."

Ez a káprázatos idő pedig 1:55.2, amely kapcsán a Word Horse Racing azonnal elkezdte a nyomozást, hogy ez világrekord-e 2000 méteren (gyepen). Még nincs meg a hivatalos válasz, de igencsak beszédes, hogy ez 8 másodperccel jobb, mint Romantic Warrior szombati ideje! (Igaz a Cox Plate távja 2040 méter!)  Az biztos, hogy pálya-, és versenyrekord is. (1:56.1 volt ez előző csúcsidő.)

Kicsit olyasmi érzés Equinox futásairól írni, mint néhány éve Winx esetében. Persze, a sötétpej ménnek még sok mindent le kell tennie az asztalra, hogy egy lapon említsük az ausztrál csodakancával, de azt már elérte, hogy ne lehessen semmi egyedit írni a győzelmeiről. Úgyhogy az ötödiket ünnepelve is csak annyit mondhatunk: jött, látott, győzött.

A versenyt 77.870 néző látta a helyszínen. A fogadási forgalom ¥ 33,674,161,000, azaz 81 milliárd forint volt.

Nyitókép: Japan Racing Association

süti beállítások módosítása