Kedden jön a futam, amely megállít egy nemzetet, de a hagyományoknak megfelelően, az auszik egy parádés, szombati versenynappal hangol(ód)tak a nagy eseményre.
Nem is akármilyennel, hiszen a programba került többek között a kétmillió dolláros Victoria Derby is, amelyben 2500 méter után is csak célfotó tudott dönteni. Apulia (csapata) a szerencsétlen vesztes, akit rövid-fejhosszal vert Riff Rocket.
Az eredményhez több érdekesség is kapcsolódik. Először is a friss derbynyerő egyik tulajdonosa, a Winx által világhírűvé váló futtató, Debbie Kepitis, aki, naná, hogy Chris Wallerhoz adta lovát idomításba. Másodrészről pedig a származás is szót érdemel. Péntek éjszaka az öt Breeders’ Cup futamból kettőt Justify ivadékai nyertek, sőt a Juvenile Fillies-ben „Triple Crown exacta” született, mert a második helyezett Jody's Pride papája American Pharoah. Éppen úgy, mint a friss Victoria Derby nyerőé.
Ennyin múlik egy derbygyőzelem
A Coolmore Stud Stakesben (Gr1, 1200 m, AU$ 2 000 000) örömmel tapasztaltuk, hogy a mindig mosolygós Rachel King újabb Gr1-es trófeát szerzett, most Ozzmosis-szal (Zoustra), míg az Empire Rose Stakesben (Gr1, 1600 m, AU$ 1 000 000) Pride of Jenni (Pride of Dubai) még pár százzal a vége előtt is hat hosszal vezetett, így bőven volt miből kiengedni a végén. Declan Bates produkciója láttán azt kérdezi a World Horse Racing, hogy
ez volt az év lovaglása?
A szezon végén visszavonuló Damien Oliver viszont nem tudta megnyerni az előtte tisztelgő Gr2-es futamot, mert abban Jamie Kah a győztes, azzal a Cause For Concern-nel (Worthy Cause), aki csak tartalékként került a mezőnybe.
It was amazing to see such a huge crowd at Headquarters today enjoying the sunshine on the first day of the 2023 Melbourne Cup Carnival!#DerbyDay #MelbCupCarnival pic.twitter.com/YFqkyTV2EF
— Victoria Racing Club (@FlemingtonVRC) November 4, 2023
Sdyneyben is pörögtek az események
A Giga Kick Stakesben (1300 m, AU$ 3 000 000) is egy Pride of Dubai ivadék, Bella Nipotina a bajnok. A Rosehill Gold Cupban (2000 m, AU$ 750 000) Wild Planet (Animal Kingdom) győzött, míg
a tízmillió dolláros Golden Eagle is japán fennhatóság alá került.
Obamburumai soars in the Golden Eagle! 🇯🇵@JoshuaParr8 delivers a superb steer aboard the Japanese star for Keiji Yoshimura.#オバンブルマイ #吉村啓司 #武豊 #競馬 #騎手 #JRA pic.twitter.com/OBD15UdAoo
— SKY Racing (@SkyRacingAU) November 4, 2023
Pedig a teljes ausztrál és új-zélandi élmezőny indított benne lovat Gai Waterhouse-tól Chris Wallerig, de mégis Keiji Yoshimura fogadhatta a gratulációkat, mert a hároméves ménje, Obamburumai (Discret Cat) „belerondított” az elsöprő Cummings eufóriába. Másodikként ugyanis Pericles, mögötte Golden Mile ért célba. Mindketten James Cummings idomítottjai, míg a negyedik helyre Strait Acer zárkózott, akit James testvére, Edward készít. A győztes japán csapat itt ugyan 5.250.000 ausztrál dollárt kapott, de a Cummings helyezések" is 3,5 millió ausztrál dollárt "hoztak a konyhára".
Edward balra, James jobbra
Holnap a Breeders' Cup krónikájával jelentkezünk, így a keddi Melbourne Cupról minden információt a facebook csoportunkban találnak majd.
The Melbourne Cup field has dropped 👇 pic.twitter.com/VKVIRxLvu6
— Racing.com (@Racing) November 4, 2023