Az utolsó tánc

Múlt héten Flemingtonban már ezrek búcsúztak tőle könnyeiket nyeldesve, de a Farewell Tour folytatása most Melbourne másik ikonikus versenyhelyszínén folytatódik. oli_1.jpg

A szombati, Caulfield Racecourse-on megrendezésre kerülő meeting egész biztosan más lesz, mint a többi. Ez lesz ugyanis az utolsó tánc. Mármint Victoria államban, hiszen az utolsó lovaglásokra a jövő hónapban Perthben kerül majd sor.

Melbourne búcsút vesz Ausztrália Királyától!

Damien Oliver egy olyan országban mondhatja el magáról (illetve inkább mások állítják ezt róla teljes meggyőződéssel), hogy minden idők legjobb ausztrál lovasaként búcsúzik, ahol olyan világsztárok ültek és ülnek a nyeregben, mint Harry White, Glen Boss, Hugh Bowman, Jim Cassidy, Roy Higgins, George Moore, Darren Beadman, Zac Purton, vagy a most is világelső, James McDonald.

A kezdetek:

Eredményei felsorolásába dőreség lenne belekezdeni. Legyen annyi elég  3168 győzelem, ebből 128 Gr1-es. Még szerencse, hogy a  Sky Racing kilistázta helyettünk. (Igaz még augusztusban.)

oli_eredmenysora.jpg

Íme szombati lovaglásai: 

oliver_az_utolso_tanc.png

A képen is láthatják, hogy Damien két Gr1-es futamban is lovagol, azaz szerencsés esetben akár a 130. is meglehet, de egyikben sem favoritot ül. 

Mindent köszönünk, Bajnok!

Nyitókép: @FlemingtonVRC X

süti beállítások módosítása