Oktattak a kancák – búcsúzik a Király

Könnynek között ért véget a Melbourne Cup Carnival.

poj.jpg

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a lóversenyzés legcsodálatosabb hetén vagyunk túl. A nemzetközi galoppszezonban vannak kiemelkedő csúcspontok, mint a Royal Ascot, az Arc hétvége vagy a Breeders’ Cup weekend, de ezek közül egyik sem tart egy hétig. A flemingtoni csoda viszont november 4-én kezdődött a Derbyvel, folytatódott kedden a Melbourne Cup-pal, majd csütörtökön a Kancadíjjal és zárult tegnap a Bajnokok Napjával.

Feledhetetlen hét volt, nézzük mit tartogatott számunkra a finálé. 

A Bajnokok Napjának mindhárom kiemelt futamát kancák nyerték!

A Sprintben (1200 méter, 3 millió AUD) a csodálatos Imperatrizra (I Am Invincible) elfogyott minden jelző. Nézzék csak az ötéves kanca idei számait: 9 futás – 8 győzelem, ebből 6 Gr1, 2 Gr2. Jól jegyezzük meg azt az egyetlen nevet, aki 2023-ban le tudta győzni őt: Artorius, még márciusban! Azóta verhetetlen a Walker idomítás. 

Walker azt mondta, hogy ő és a tulajdonosok várnak néhány hetet, mielőtt megvitatják Imperatriz 2024-es programját, de fontolóra veszik az Egyesült Királyságba való utazást is. Hoppá! Nem túlzás azt állítani, hogy egy ilyen kaliberű ausztrál sprinter európai vendégszereplése igazi csemegét igér(ne).

A Mileban (1600 méter, 3 millió AUD) Pride of Dubai lánya olyat tette, amire nem gyakran akad példa. A nyitóképen látható

Pride of Jenni egy héten belül mutatott be Group 1-es duplát!

Ráadásul mindkettőt végig vezetve. Negyedikén még az Empire Rose Stakest nyerte, most pedig nem csak a két örök riválist, hanem gyakorlatilag Ausztrália mérföldes krémjét verte. 24 éve nem nyert senki két Gr1-es versenyt a karnevál alatt. Mivel Mr. Brightside a második, bő egy hosszal Alligator Blood előtt, így kettejük párharca 7:4-re áll.

Tekintettel az 1600 méteres távon mutatott formára, a társtrénert, Ciaron Mahert megkérdezték, hogy csábító lesz-e a márciusi All-Star Mile, amire ő azt felelte: „Ennél is nagyobb célok vannak kilátásban. Az All-Star Mile és talán a Royal Ascot, a Queen Anne Stakes” – mondta.  

A 2000 méteres (szintén hárommilliós) Champions Stakesben Atishu (Savabeel) tette fel a koronát a kancák lenyűgöző napjára. Chris Waller idomítottja Damien Olivert fosztotta meg attól, hogy utoljára megnyerje még azt a trófeát, amiből már egyébként három sorakozik a polcain. (Az elmúlt 20 kiadásból 12x a Cox Plate bajnoka nyerte a futamot, de ez most nem volt lehetséges, hiszen Romantic Warrior már visszatért Hongkongba.)

A versenynap végén Damien - akiről már most futam van elnevezve - olyan búcsúztatást kapott, amely méltó egy LEGENDÁHOZ. A csak ezen a pályán 26 Gr1-es győzelmet (közte három Melbourne Kupa, hét VRC Oaks és hat Victoria Derby) arató „Mr. Ausztráliát” (– ahogyan Dettori nevezte) nem csak a pezsgőspalackokkal sorfalat álló társak, hanem Neil Wilson, a VRC elnöke is búcsúztatta. 

A helyi közönség mellett mi is sírtunk azokban a pillanatokban, hiszen ilyen kaliberű zsoké távozása hatalmas érvágás a sportnak.

Mindent köszönünk és boldog nyugdíjas éveket, Damien!

Véget ért a Melbourne Cup Carnival, melynek szombaton regisztrált 58 ezres nézőszámmal 260 ezer fölé kúszott (262 165) a négy nap látogatottsága. Mint minden esztendőben most is felejthetetlen élmény volt.

Nyitókép: @inglis_sales X

süti beállítások módosítása