Donau Derby

Beszélgetésünk a Kincsem Park vezetőjével.

nyito_dsc_7283.JPG

Szotyori Nagy Ádám, a Kincsem Park ügyvezetője immár másodjára tisztel meg bennünket. Öt percet kértünk és kaptunk tőle, hogy az augusztus 4-én lefutásra kerülő Donau Derbyről kérdezzük.

RP: Különösen kedves minden lóversenybarát számára, hogy Kincsem születésének 150. évfordulóján, Donau Derbyt rendeznek Budapesten. Hogy jött az ötlet? Az osztrákok kerestek meg bennünket?
SZNÁ: A tavalyi év novemberében felvettem a kapcsolatot az osztrák lóversenyport prominenseivel, ezalatt értem a versenyszervező igazgatóját, a tenyésztő egyesület vezetőjét, illetve az AROC, Magna Racino versenypálya vezetőjét. A célom egyértelmű volt: a Kincsem Park népszerűsítése és a magyar lóversenysport színvonalának emelése. Mindannyian pozitívan fogadták ezt a megkeresésemet, így december elsején már meg is tartottuk az első meetinget a Kincsem Parkban.
Egy munkaebéd keretében egyeztettük az álláspontokat. Hogy mi a cél? Az osztrák lóversenyzés hagyományait próbáljuk most már közösen tovább vinni, életben tartani, illetve a Donau névből adódik, hogy a két város, Budapest és Bécs kulturális kapcsolatát tovább ápolni. (Kincsem 54 versenyéből 27-et ebben a két városban futott – a szerk.) Ezért lett ez a futam neve. Ugyan mi az Osztrák Derbyt rendezzük meg augusztus negyedikén, de azért nem azon a néven, mert nekik céljuk a jövőben még visszavinni az eseményt, így ők a továbbiakban még szeretnék használni a nevet. December 31-én ismételten itt voltak és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, aki egyben joggyakorló, kézfogásával szentesítette a projektet. Két munkacsoport alakult a Donau Derby megrendezésére, akik a részleteket egyeztetik folyamatában. Egy magyar és egy osztrák.

RP: A versenyfeltételekről (pénzdíj, táv stb.) ők döntenek, azaz mi csak a helyszínt biztosítjuk?
SZNÁ: Nem! Ők kizárólag a pénzdíjat hozzák, amiről még folynak az egyeztetések, de ez várhatóan 20 és 40 ezer euró között lehet, azon felül minden mást: a verseny szervezését és rendezését, a hazai kommunikációt, a nevezést, a versenyintézőséget, a doppingvizsgálatot stb. mi biztosítunk, így például a mi állatorvosi, állategészségügyi szabályozásunk lesz a mérvadó. Azt is fontosnak tartom megjegyezni, hogy így a magyar galopp versenyszabályzat lesz érvényes a futamra.

A versenytáv a klasszikus 2400 méter lesz, azaz nem az Ausztriában megszokott 2200 méter.

A futammal két célunk is van: egyrészről, hogy ez a mi versenynaptárunkban folyamatosan szerepeljen, azaz egy hagyományt indítsunk el, mellyel újabb nyerési lehetőséget tudunk biztosítani a magyar futtatók számára. Az osztrák partnernek nem titkolt vágya, hogy ők előbb-utóbb visszavigyék ezt a versenyt Ausztriába. 

osztrak_derby.pngRP: Óriási lehetőség a magyar futtatók számára, hogy egy lovunk, Turbó után kettős derbynyerő lehessen, hiszen a 27 nap a két derby között éppen ideálisnak tűnik…
SZNÁ: Nagyon jó a gondolatod, mert sportszakmailag lett kiválasztva ez a dátum. Egy hónap lesz a két derby között és rá egy hónapra lesz a Kincsem Díj. Azt tudom üzenni a magyar futtatóknak, hogy akiben van elég kurázsi és nem mellesleg van olyan lova, az akár tud nyerni két derbyt, sőt akár még egy Kincsem Díjat is. Aki merészet szeretne álmodni és van egy Turbó szintű lova, az akár ezek mindegyikét megnyerheti két hónapon belül. Hajrá magyar futtatók!

RP: A mi derbynk is „ki lesz nyitva” végre?
SZNÁ: A július 7-i Magyar Derby kiírása nem változik, így ott egyelőre most nincs erről szó.

RP: Ez lehet az az esemény, amelyre Frankie Dettori visszatérhet Magyarországra?
SZNÁ: Erről még kicsit korai beszélni, de a külföldi részvétel az szinte garantált. A bejelentés óta már Angliából is érkezett érdeklődés a versenyre.

Köszönjük a Kincsem Nemzeti Kft. ügyvezetőjének, hogy ismét a rendelkezésünkre állt.

Nyitókép: Juhász Zsóka/Treatteling

Ha érdemesnek tartasz minket, itt tudod támogatni a munkánkat! A kisebb összegeknek is örülünk! Katt a képre. 

donably.png

süti beállítások módosítása