Nyakunkon a Kentucky Derby, így hétvégén elrajtoltak az utolsó, egyben legnagyobb felkészítők.
Jó, nem mindegyik, hiszen jövő héten is hátra van még néhány. A lényeg, hogy belecsaptunk a végjátékba.
A Kentucky Derby-re, valamint az Oaks-ra is pontrendszer alapján lehet bekerülni. Már szeptembertől kezdetét veszi az „út a Kentucky Derby-re” (Road tot he Kentucky Derby, a széria hivatalos neve). Nyolc futam van, ami különösen kiemelkedik a sorból. Ezek a Kentucky Derby legfőbb felkészítői, ahol egy aranyérem biztosan helyet jelent a kvótát jelentő top 20-ban, de valószínűleg a top 10-ben is.
Két ilyen verseny rajtolt el mindössze egy óra alatt, viszont egymástól többezer kilométer távolságban. Először a Florida Derby-re került sor, ahol minden bizonnyal az idei Kentucky Derby top favoritját üdvözölhettük.
Fierceness mellett ugyanis senki nem tudott labdába rúgni. Todd Pletcher idomítottja John Velazquezzel a nyeregben már a hátsó egyenesen az élre állt. A finisre vezető kanyarban azt hittük, majd megérkeznek ellenfelei, de elmaradt a csata. City Of Light fia olyan könnyedséggel szállt el a mezőnytől, mintha csak kentrézne, és 13 ½ hossz előnnyel hódította el karrierje második csúcskategóriás (Gr1) trófeáját.
Ez a győzelem egyben tovább bővítette a rekordot listáját: Pletcher immáron nyolc, Velazquez hat győzelménél tart Florida legnagyobb évjáratversenyében.
„Nem arra törekedtünk, hogy az élen legyünk, hanem arra, hogy előre menjünk, és megpróbáljunk jó pozíciót szerezni az első kanyarban” - mondta Pletcher a verseny után. „Végül úgy alakult, hogy az élre állt, és jó ritmusba került, és csak ment tovább.”
A tavalyi Év Kétéves Ménje így egy csalódást keltő bronzérmes idei debütálás után gyorsan az évjárat élére ugrott ismét. Május első hétvégéjén bizonyára a díszvendégek között köszöntik majd Churchill Downsban.
Egy órával később pedig az a Muth követte sikerét, aki tavaly novemberben másodikként végzett mögötte a Breeders’ Cup Juvenile-on – a legfontosabb csikófutamon, ami végül Fierceness díjazását is eredményezte. Muth az Arkansas Derby-n folytatta kiváló menetelését, ahol magabiztos győzelmet aratott. Mögötte Just Steel és Mystik Dan viszont belátható távolságon belül érkezett meg.
Normális körülmények között ezután izgatottan várnánk, hogy a két ló ismét találkozzon a Kentucky Derby-n. Csakhogy ezúttal nem így lesz, és ennek egy egészen abszurd, de borzasztó egyszerű oka van: Bob Baffert.
A kaliforniai bázisú tréner ugyanis az ismételt doppingbotrányok miatt ki van tiltva Churchill Downsból. Muth számára feltehetőleg a Preakness a következő állomás, ahová – kitiltás hiányában – Baffert nem mellesleg címvédőként és rekorderként érkezik. Az biztos, hogy a tulajok komoly bizalmat szavaznak a trénernek, ha kihagynak egy ilyen lehetőséget ahelyett, hogy átíratnák a lovat más idomárhoz legalább a Derby idejére, de nem ez lenne az első ilyen eset.
‘TDN Rising Star’ MUTH certainly enjoyed his trip to Arkansas, pulling away and rolling home a winner in the GI Arkansas Derby at @OaklawnRacing! ⭐️ pic.twitter.com/mQrXU8NjUY
— TDN (@theTDN) March 31, 2024
Valószínűleg minden lovas esszét tudna írni a helyzetről, de röviden azt leszögezhetjük, hogy egyszerre komikus és felháborító. Baffert megszámlálhatatlan sikert ért már el trénerként: négy Év Lovát készített, négyszer lett champion nyeremények alapján, hat Kentucky Derby-győzelem, az amerikai lóversenyzés Hall Of Fame-jének tagja, és még sorolhatnánk. Mindeközben pedig – teljesen jogosan – nem vehet részt az ország legfontosabb versenyén, mert arra sem volt képes, hogy többszörös rajtakapás után betartsa a sportág szabályzatát. Mégis évről évre kiváló lovak százait kapja a keze alá.
Mindez persze semmit nem von le Muth érdemeiből. Good Magic fia az évjárat egyik legígéretesebb tehetségének mutatkozik, és őszintén kívánjuk, hogy későbbi karrierje során kárpótolja gazdáit a kihagyott lehetőségért.
Nyitókép: America's Best Racing