Folytatjuk beszélgetésünket a legendás kosárlabdázóval.

Favorit: A KTE új évezredének első évtizedeit leginkább a Wittmann-Dramicanin-Karahodzic trió (vagy ha ideszámoljuk a már távozott Djeraszimovicsot – akkor kvartett) fémjelzi. Ez a trió már becsukott szemmel tudja hová kell passzolni és ez előnyt jelent a mérkőzéseken szerinted?
Wittmann Krisztián: Valóban. Velük már becsukott szemmel tudjuk, ki mit fog csinálni. Nyilván ennek megvannak az előnyei és hátrányai is. Mi minden évben „megkapjuk”, hogy nekünk könnyű, mert össze vagyunk szokva és társai. Én nagyon örülök, hogy itt, Kecskeméten ilyen a vezetői felfogás. Az általad felsoroltakkal valóban bármikor csatába indulok és ők is velem. Nagyon örülök, hogy ennyi ideje együtt játszunk már. Ha kikapunk, azt mondják: öregek és lassúak vagyunk, míg, ha nyerünk, akkor könnyű nekünk, mert össze vagyunk szokva. Ha választhatnék, biztosan nem választanék mást helyettük az biztos.

F: Szinte az egész magyar sportban példátlan, örökös szerződést kaptál a klubtól, ami sokak szerint megtisztelő, de más oldalról nézve, te már bőven megdolgoztál ezért és Kecskeméten nem egyszerűen egy játékos vagy, hanem a város egyik emblematikus arca is. Ez azt jelenti, hogy végleg ott telepedtek le - hiszen építkeztetek - és nem fogsz visszatérni szülővárosodba, Székesfehérvárra?
WK: Igen, ez a cél. Amikor Szolnokról visszaigazoltam, én már akkor is mondtam, hogy itt szeretnénk végleg letelepedni. Én sem néztem utána, de nem tudok róla, hogy – nem kizárólag a kosárlabdasportban, hanem bármely más csapatsportban – bárki ilyen szerződést kapott volna korábban. Hatalmas öröm és megtiszteltetés, de akkor is elmondtam: bármennyit is tettem a csapatért korábban, azért ez egy nagy felelősség, hiszen szó sincs arról, hogy ha már alá van írva, hátra lehet dőlni és ezért nem kell semmit sem csinálnom.

Aki ismer, az tudja, hogy ezután is mindent meg fogok tenni a csapatért, legyen az bármi, akár a pályán, akár a pályán kívül.

Amire a csapatnak szüksége van vagy lesz, én azt igyekszem megcsinálni. Ezt megígérhetem. Amíg kosarazni fogok az így lesz.

Az egyetemes magyar sportban is ritkán látható ünnepi pillanat, az örökös szerződés aláírása

F: Az idei esztendő megint szépen alakul Kecskeméten, hiszen a csapat pillanatnyilag negyedik pozícióban tanyázik. Felsejlik a 2015-ös, két ezüstérmet hozó idény – amiben ugye Te nem voltál részes - vagy az most nem reális?
WK: Én úgy gondolom, hogy bármennyire is jól állunk most, a két ezüst nagyon nem realitás. Vannak nálunk jóval jobb csapatok, és nem is kettő, akik játékosállományban és költségvetésben is sokkal előttünk járnak. Nyilván örülünk, hogy így áll a helyzet és szeretnénk minden meccset megnyerni. Úgy gondolom, hogy nekünk is nagyon jó csapatunk van. Az eddig látottaknál is tudunk jobban játszani, de kétségtelen, van még hova fejlődni. Most, 2021 novemberében reálisan úgy látom, hogy a rájátszásba be tudunk kerülni minden gond nélkül, de ott már sok tényező dönt a továbbjutást illetően. Pont amikor visszatértem Szolnokról, akkor sikerült az első ötbe kerülni, ha ezt most is sikerülne elérni, az egy nagy dolog, hatalmas siker lenne, de képesnek tartom magunkat erre, mert, ahogy az előbb mondtam, tudunk még ennél is jobban játszani, ez még nem a maximális teljesítményünk. Bizakodó vagyok.

F: Krisztián! Az idén 9 meccs után 7,6 pontot átlagolsz, jelentősen kevesebbet - igaz kevesebb játékperccel - mint tavaly. De! Nem ezért imád Téged mindenki a városban. Honnan ered a Te - sokszor kulcspillanatokban megtapasztalt - zsenialitásod? A klasszikus tripladobás, sokak - például Fepu - védjegye is, de Te sokszor az utolsó másodpercben kis túlzással majd orra esve, vagy kicsavarodva is dobsz egy buzzer beatert… Sokszor nem hisszük el, hogy ezt bedobtad. Erről mesélj kérlek, hogy mitől vagy ennyire eredményes a különös, meglehetősen nehéz és nagyon fontos dobások tekintetében, mert nem hinném, hogy lehet ezt gyakorolni? 
WK: Nyilván kell hozzá egy nagy adag szerencse. Azt nem mondhatnám, hogy ezt egyáltalán nem gyakorlom. Edzés előtt sokszor bemegyek dobást gyakorolni. Nem ezeket persze, de ha úgy pattan a labda, akkor megpróbálok egy-egy ilyen viccesebb vagy nehezebb dobást. A félpályás dobást viszont rendszeresen gyakorlom. Megmondom őszintén, én szeretem ezeket elvállalni. Engem nem foglalkoztat, hogy ez rontja a statisztikát, ha kimarad, mert valljuk be, ezeknek a többsége kimarad. Nyilván ezekre nem emlékszik annyira az ember. Én mindig is szerettem ezeket a különleges szituációkat, mert én voltam mindig a legkisebb, a leggyengébb a csapatban úgy, hogy valahogy muszáj kitűnni a nagyemberek közül. (nevet.) A csapattársaim is elfogadják, hogy eldobom ezeket, azaz nem passzolom tovább. Remélem lesz még jó néhány sikeres kísérletem.

A kép vajon egy ilyen dobás után készülhetett?

F: Engem szurkolóként felháborít mind az U23-as, mind pedig a „magyarszabály”, hiszen mindkettő a sport szellemiségével teljesen ellentételes, mégpedig azért, mert a profi sport a nézőért van…Jó pár gárda van, pl. a Pécs, a Körmend vagy az Olaj, aki kicserélt csapatként fut ki a második félidőre. Neked, mint a magyar bajnokság legidősebb játékosának mi a véleményed erről?
WK: Az, hogy magyar van a pályán az egy nagyon jó dolog, hogy fiatal magyar, az pláne. Az, hogy ezt szabályhoz kellett kötni, az nem jó dolog, mert mindenki sokkal jobban örülne, ha a fiatalok a teljesítményük alapján lennének a pályán, nem pedig egy szabálynak köszönhetően. Nyilván, ha ezt a döntést hozta az MKOSZ, ezt mindenkinek el kell fogadnia. Összességében jó dolog, hogy van fiatal magyar a pályán, a magyar kosárlabdázás jövője szempontjából ez fontos, ráadásul valami célok kellenek azoknak, akik most az U-20-ban vagy az U-18-ban játszanak, hogy láthassák, oda tudnak érni a felnőtt csapathoz is. Mint minden szabálynak, így ennek is van negatív és pozitív oldala.

Úgy gondolom, hogy a kluboknak és a játékosoknak is a helyén kell kezelni, ezt a szituációt.

Aki annyira ügyes, az úgy is játszani fog, ez nem kérdés. A szabály most lehetőséget ad olyan embereknek is a játékra, akik nem játszanának, de lehet, hogy e szabály miatt szereznek olyan rutint, hogy később sokkal jobb játékosok lesznek, mint amilyenek lettek volna felnőtt játékpercek nélkül. Ennek majd pár év múlva látjuk a következményeit és az eredményeit. Senki nem tudja megjósolni ennek a hozadékát. Bízni kell a rendszerben, aztán majd utólag meglátjuk mit is hozott ez a szabály. Szerintem, aki szereti a magyar kosárlabdát annak nem lehet ellenérzése, hogy fiatal magyar van a pályán.

F: Ok, de legyen a pályán az adott életkorban levő bajnokságban. Nem én, szakemberek sokasága többször elmondta: nincs 14 erre méltó játékos ma Magyarországon. A csarnokba jegyet váltó néző nem a fiatalok pallérozódását szeretné látni, mikor az amerikai közben a padon ül. Gondolj bele: Elmész Eszterrel a Vígszínházba és azt mondja Rudolf Péter: ebben a darabban ugyan Hegyi Barbara és Hegedűs D. Géza a főszereplők, de ma két főiskolai hallgató játszik helyettük, hogy tanulják a színjátszást. Te mit szólnál ehhez? A néző a sztárokért fizet a moziban, színházban, sportpályán, koncerten, mindenütt! Márpedig minden profi sport a nézőért van és nem fordítva.
WK: Így van. Abszolút jogos ez a fajta megközelítés is. Nem tudnék vitába szállni vele.  

F: Mezszámaid a 7,17. Kedvesek ezek a számok számodra?
WK: Szeretem őket. Amikor elkezdtem kosarazni a hetes volt az első mezemen. Bár voltam nyolcas (Szolnokon is), sőt feleségem is nyolcasban játszott. A 17-est pedig azért kaptam, mert amikor Pécsről Kecskemétre kerültem, a mez tulajdonosa sajnálatosan elhunyt, amiatt én nem szerettem volna ezt a  mezszámot megörökölni, így lettem 17-es. 

F: 92x szerepeltél a válogatottban. Ugyan szép búcsúztatást kaptál, de mindig felmerül, hogy reaktiválhatnak. Mi a helyzet most? Ez még mindig egy le nem zárt fejezet?
WK: Úgy beszéltük meg, hogy ha valami olyan szituáció adódik, mint pl. tavaly a Covidos helyzetben, amikor is sokan nem tudtak jönni a válogatottba, akkor Stojan számít ránk. Sajnos pont én is a válogatott edzőtábora előtt, tavaly novemberben kaptam el a vírust.

Rendkívüli helyzetben szerintem nincs olyan sportoló, akit a hazája hív, hogy segíteni kell a válogatottnak, akkor nem megy.

Az én posztomon kiváló játékosok vannak, azaz mondhatom, hogy én véglegesen befejeztem a válogatott szereplést. 

F: Akkor a 100 nem lesz meg?
WK: 99,9%, hogy nem. De nagyon szép ez a 92-es szám, én teljesen elégedett vagyok a válogatott karrieremmel. Örülök ennek a számnak.

F: A család mellett még mindig a horgászat a legfőbb hobbid?
WK: A legfőbb hobbim még mindig ez, de épp a napokban hallottam a rádióban, hogy valaki mondta magáról, hogy már csak elméleti horgász. Már én is az vagyok (nevet), mert a gyerekek mellett erre tényleg nem jut idő. Amikor van egy kis szabadidő, inkább próbálok a családdal, a gyerekekkel és a feleségemmel lenni, mert már nem sokáig lesznek ilyen picik, így igyekszem minél többet játszani velük. A horgászat tehát parkolópályán van, de a felszerelés megvan, azaz eljön még az idő, amikor ki tudok majd ülni a tópartra.

F: Még mindig aktív, sőt nem akármilyen a sportolói karriered, de vélelmezem, sokat gondolsz már a jövőre. Merre fogsz tovább indulni? 
WK: Nyilván valami köze biztosan lesz a kosárlabdához. Most úgy vélem, maradok a sportág közelében. Az edzősködés a fiatalok szintjén érdekel, de felnőtt csapat vezetőedzői posztjáról szőtt dédelgetett álmaim nincsenek. Később még persze megjöhet ez az ihlet, de egyelőre még a kosárlabdára játékosként koncentrálok. Mindig azt szoktam mondani, hogy idén és jövőre még biztosan játszom – igaz évek óta ezt mondom (nevet). Most is így érzem.

F: Krisztián! Minden túlzás nélkül a sportág igazi legendája vagy. Nem kerültek el a nagy sikerek és a sérülések sem. Nem csak gyermekeid, Kecskemét vagy Székesfehérvár polgárai, hanem sokak számára lehetsz igazi példakép. Köszönjük a megtisztelő beszélgetést és még sok-sok nagy győzelmet kívánunk a parketten. Te vagy a mi favoritunk!
WK: Én köszönöm a megkeresést.

Wittmann Krisztián eredménysora: 

Magyar Bajnok (2014, 2015 – Szolnok)

Magyar Kupagyőztes (2009 - Pécs, 2015 – Szolnok)

B-csoportos bajnok (2013)

Hepp-kupa győztes (2013)

Válogatottság: 92

Csapatai:

Alba Fehérvár 2003–2006

PVSK-Panthers 2006–2009

KSE 2009–2012

KTE-Duna Aszfalt 2012–2014

Szolnoki Olaj KK 2014–2017

KTE-Duna Aszfalt 2017–

(Amikor szóba került a Hepp-kupa győzelme, jót nevettünk azon, hogy valószínűleg ő az egytelen magyar játékos, aki egyik évben a Hepp-kupában, majd a következő évben az Adria Ligában játszott.) 

Képek: hirosveny.hu, Wittmann-Kácsor Eszter facebook, debreceni sportcentrum