Aki úgy élt, mintha a reklámszlogen a valóság lenne.

Az életben vannak olyan pillanatok, amelyekre az ember egész életében kristálytisztán emlékszik. Hogy mit csinált, hol volt vagy mit érzett akkor éppen, amikor azt az életében mérföldkőnek számító pillanatot átélte. Az én életemben egy pillanat biztosan ilyen: 2020. január 26-a. Napra pontosan ma két éve ugyanis egy hihetetlen és felfoghatatlan hír rázta meg a világot.

Elhunyt a valaha élt egyik legnagyobb kosárlabdázó, Kobe Bryant. 

Ezzel az írásommal emlékezek arra a sportolóra, akiről biztosan állíthatom, hogy a mai napig a legnagyobb hatással van az életemre. Ezúttal nem a páratlanul sikeres pályafutását tekintem át, sokkal inkább egyedülálló személyiségének kialakulására, átalakulására és kosárlabdán túli jelentőségére koncentrálok. Kobe Bryant-nekrológ.

Fans gather outside Staples Center to mourn Kobe Bryant. �: @dania_maxwell https://t.co/o566Z1kxUl pic.twitter.com/IfU7k8NqBo

— L.A. Times Photos (@latimesphotos) January 26, 2020

Bryant megítélését mindig is egy furcsa kettősség jellemezte a közvéleményben. Amellett, hogy tehetségét, kvalitásait és nagyságát soha senki nem kérdőjelezte meg, sokak mégis kettős érzésekkel álltak a vele kapcsolatos dolgokhoz. Arrogánsnak és nagyképűnek tartották. Annyit láttak, hogy az iskolapadból kiugorva egy tizenhét éves, tejfelesszájú kölyök megérkezik a ligába és azt mondja:

"Én leszek minden idők legjobb játékosa".

Nem "akarok", "leszek". Ez volt Ő. Sosem álmodozott vagy vágyakozott - mindig kijelentett.  A szurkolók csak a felszínt látták. Azt, hogy egy tinédzser bekerült a ligába és nem arra a polcra helyezte magát, ahol ennyi idősen a helye lenne. Aztán az idő egyre jobban igazolta, hogy Bryant bizony nem a levegőbe beszélt. Azonnal újoncként zsákolóbajnokságot nyert, húsz évesen a Lakers kezdőjébe verekedte magát, és mire kettőt pislogtunk, 23 évesen már háromszoros bajnoknak mondhatta magát. Bryant ekkorra már rendre 25-30 pont körül átlagolt, viszont szerinte nem kapta meg az őt illető elismeréseket. Mindháromszor Shaquille O'Neal lett a Döntő Legértékesebbje - egyáltalán nem érdemtelenül.

Bár a pályán Kobe és Shaq párosa szó szerint megállíthatatlan volt, a kettejük homlokegyenest eltérő motivációjából és személyiségéből adódó konfliktusok végül a legendás páros felbomlásához vezettek. Bryant nem volt hajlandó elfogadni, hogy annak ellenére, hogy mindenkinél többet dolgozik azon, hogy a valaha volt legjobb játékossá váljon, az egyéni elismerések mind a centert illetik meg. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy valaki a  páratlan fizikumával dominálva mellőzze a kemény munkát és az elkötelezettséget. O'Neal népszerű személyisége közönségkedvenccé tette őt, így LA-ből való távozását követően ismét Bryant lett a fekete bárány - mondván, hogy "elüldözte" a világ legdominánsabb játékosát. 

Shaq távozása után a Lakers mélyebbre süllyedt, Bryant viszont eszméletlen teljesítményeivel folyton az elvárt szint felett tartotta a csapatot. Egyénileg legcsillogóbb időszakát élte: erre az időszakra tehető, hogy a 81 pontjával minden idők második legtöbb pontot dobó játékosa lett egy meccsen, amikor három negyedet követően egymaga túldobta a Dallast, vagy amikor zsinórban négyszer ötven pont fölé ment. Belehajszolta magát abba, hogy megszülessen a Black Mamba, ami még inkább hozzásegítette őt a sikerekhez és ez bőven túlmutatott a kosárlabdapályán. Később további két bajnoki címet nyert, ahol mindkétszer ő lett a Döntő Legértékesebb Játékosa. 

Bryant egyszerűen nem engedett betekintést a fejébe, így tetteinek miértjeit is sokáig rejtély övezte a közvéleményben.  Édesapja rövid NBA-karrierje után Olaszországba szerződött, így a család évekre Európába költözött. A kis Kobe ötévesen itt kezdett el kosárlabdázni, és ide vezethetők vissza azok a személyiségjegyek, amik később meghatározták az életét. Saját elmondása szerint Olaszországban mindig ő volt "a kis fekete, idegen srác", kiközösítették, így gyakorlatilag barátok nélkül nőtt fel. Nem létezett számára más, csak a családja és a kosárlabda. Még olaszországi tartózkodásuk idején nagyapja küldött neki felvételeket a Showtime Lakersről, amik katalizátorként hatottak leendő céljaira. Tátott szájjal bámulta és csodálta kissrácként Magic Johnson játékát, és azonnal a játék szerelmese lett. Introvertáltsága és Magic iránti rajongása oda vezetett, hogy egész életét a kosárlabdázásnak szentelte. Tízévesen elhatározta, hogy minden idők legjobb kosárlabdázója lesz, és ezért kész volt bármilyen áldozatot meghozni. 

Párját ritkító munkamorálja és őrült megszállottsága oda vezetett, hogy még az NBA-be kerülését megelőzően a szakértők máris a lehető legmagasabb polcra helyezték lehetséges potenciálját: Michael Jordan közelébe.  Bryant minden adandó alkalmat megragadott, hogy a legnagyobbaktól kérdezzen a játék elméleti és technikai részleteiről. A legmélyebb részletekig belement a játék tanulmányozásába, a folyamatos technikai és fizikai fejlődés közben a lehető legjobban próbálta megérteni a kosárlabdázás elméleti és taktikai hátterét is. A valaha élt legnagyobb kosárlabdázó mozgását és játékát félelmetes hasonlósággal másolta le. A világ sporttörténelmének egyik, ha nem a legkövetkezetesebb sportolója volt,

akinél tudatosabban ember nem építhette volna fel a pályafutását.

Míg a legtöbb játékost a feléje áradó szeretet és népszerűség, őt az iránta kimutatott utálat és antipátia hajtotta előre az úton. Azt akarta, hogy napról napra rácáfoljon az emberekre - ehhez pedig tudta, hogy élete minden napját úgy kell élnie, mintha az utolsó lenne. Minden nap elteltével jobbnak lennie valamiben. És ahogyan ezen az úton járt, egyre inkább beigazolódni látszottak elvei. Szintén nem növelték népszerűségét a csapattársaival kialakuló konfliktusai sem, de őt egyáltalán nem érdekelte mit gondolnak róla mások. Őt csak egy dolog érdekelte: győzni minden áron. És ezt a megszállott hozzáállást a csapat minden egyes tagjáról megkövetelte. De nem volt neki elég csupán a győzelem. Ő úgy akart győzni, hogy az ellenfelet minél jobban a földbe döngölje és egy pillanatig sem hagyjon esélyt neki. Tudta, hogy ezek nem vetnek jó fényt a megítélésére, ugyanakkor azt is tudta, hogy idővel mindenki rájön majd miért tett így. Legalábbis remélte.

Időről időre egyre több embernek vált világosabbá, hogy az Ő személye jócskán túlmutat a kosárlabdán. Idővel megértették, hogy mindvégig egyetlen dolog vezérelte: úgy elérni saját, mindennél nagyobb céljait, hogy eközben példát mutasson. A szurkolóknak, játékosoknak, az utca emberének - bárkinek. És nem, ahhoz hogy ezt megértsük nem kell kosárlabdázónak, de még sportolónak sem lennünk. Míg pályafutása elején a nagyságot kizárólag győzelmekben, dobott pontokban és sikeres dobásokban mérte, addig ahogyan telt az idő, egyre inkább bővült a látótere. Belátta, hogy az igazi halhatatlanságot nem csak a pályán nyújtott teljesítmény adja. Az igazi nagyság az, hogyha képes átadni a tudását, világnézetét, motivációit az emberek számára, ezzel hozzásegítve őket ahhoz, hogy a lehető legjobbak legyen, bármivel is foglalkozzanak.

Bátran állítom, hogy a tinédzserkoromban kialakuló életfelfogásomra a lehető legnagyobb hatással volt  van. A mai napig nem múlik el úgy edzés vagy meccs, hogy percről percre ne futnának át az agyamon a szavai, tettei. És ami még fontosabb: nem csak ekkor, a mindennapok bármelyik pillanatában. Bryant tehát elérte célját, amit sokan sajnos csak halála után értettek meg igazán: tetteivel arra sarkallni másokat, hogy a maximumot hozzák ki magukból az élet bármely területén. Az ő élete a kosárlabda volt - de a miénk lehet bármi más is. A kitartás, a profizmus és az elvégzett munka egyszemélyes megtestesítője volt. Munkába vetett hitével, kosárlabda iránti elköteleződésével és ellentmondást nem tűrő győzni akarásával milliókat motivált életük megváltoztatására. Bebizonyította, hogy kellő akarattal és a szükséges lemondásokkal nincs lehetetlen. Ha az ember eléggé akar, szakadt achillesszel is vissza tud menni a pályára és megnyerni a meccset a csapata számára. Ha eléggé akar, törött ujjal is bajnoki címet tud nyerni. Ha eléggé akar, az utolsó színre lépésekor még egy húsz éves, párját ritkító pályafutás után is el tudja kápráztatni a közönséget. Ha eléggé akar, nem állíthatja meg senki céljai eléréséhez vezető útján. Ha eléggé akar, úgy élhet, mintha a reklámszlogen a valóság lenne. 

Tisztában vagyok vele, hogy sosem volt és sosem lesz még egy olyan egyéniség, mint Ő. De szentül hiszem, hogy ha a Földön több Kobe Bryant lenne, a világ is egy jobb hely lenne. Büszke vagyok arra, hogy láthattam Őt, hogy rajta nőhettem fel, és ami mindennél fontosabb: megérthettem Őt.

Lehet, hogy Kobe elment, de a Mamba örök. 

Képforrások: Today in History és Alex Holguin/Twitter