Augusztus elején tragikus hirtelenséggel elhunyt a hazai galoppsport egyik kulcsszereplője.
Pénteken négy bábolnai tenyésztésű yearlinget is felvezettek a baden-badeni árverésen, ami a jövőből visszatekintve remélhetőleg épp az egyik fontos mérföldköve lesz, hogy Magyarország visszatérjen a nemzetközi telivér-piacra. Az ember, aki mindezt lehetővé tette, azonban már nem élhette meg ezeket a pillanatokat, ahogy Frankie Dettori budapesti látogatását sem.
Hegedűs Zsolt az elmúlt négy évben a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok dióspusztai angol telivér ménesének vezetőjeként új irányzattal gazdagította a hazai állományt. A magyar többség sajnálatos tendenciáival szembemenve nem törődött bele, hogy a kelet-európai versenyzésből gyakorlatilag nincs átjárás nyugatra, a nemzetközi színvonal elérése felé. Az volt az álma, hogy Magyarországot visszahelyezze a lóverseny világtérképére, amihez Bábolna szerény keretéből néhány magasabb presztízsű kancát importált.
"Ha nem vagy sejk, akkor néha azt kell mondanod, hogy "ez kevésbé fontos", ezért próbáltam olyan kancákat találni, amelyek jó pedigrével, testfelépítéssel, versenykarrierrel rendelkeznek, de nem annyira szimpatikus mének fedezik őket" - mesélte a Racing Post riporterének, Tom Peacocknak, mikor a ménes új törekvéseiről beszélgettek mindössze néhány nappal a tragédia előtt.
Ha valaki a Racing Postnak ad interjút, biztosak lehetünk benne, hogy igencsak komoly név az európai iparban. Nem volt ez máshogy Hegedűs Zsolt esetében sem. A kilencvenes években került testközelbe a lóversennyel és szoros viszonyt ápolt a Magyar Lovaregylet elnökével, Farkas Ferenccel. Ekkoriban a Kentaurs Farm nemzetközi sikereinek köszönhetően jó kapcsolatrendszert épített ki, amit később három évtizeden keresztül kamatoztatott a magyar galoppsport gazdagodására. Angolul és franciául is beszélt és kellemes társaságot nyújtott, így gyakori vendég volt a legnagyobb angol és francia árveréseken, versenypályákon és trénereknél.
A kétezres években aztán saját istállóval szilárdította meg helyét a hazai lovas társadalomban. Elector of Saxony Franciaországban nyert versenyt Maxime Guyonnal, de az ő nevéhez fűződik Pigeon Cather is, aki fedezőménként már Derby - (Esti Fény) és Kancadíj - győztest (Lili) is jegyez. Emellett a most működő hazai lóversenyfogadási rendszer meghonosításában is komoly szerepe volt.
Reméljük, az általa hozott mentalitás, amire itt keleten oly' nagy szükség van jelenleg, tovább él. Még ha jelen pillanatban mindösssze 64 kancát találunk csak Dióspusztán.
"Ez egy új irány. Úgy döntöttünk, hogy néhány kancát lecserélünk, sok volt innen, történelmi családokkal, de nem tudunk velük Európába menni az árverésekre, mert senki sem ismeri őket. Ha Angliában vagy Írországban tenyésztették volna őket [a négy yearlinget - szerk.], akkor kettő is sok pénzt érne. Ez az első lépés. Persze a 'Hun' utótag nem annyira szexi az emberek számára, de majd meglátjuk, hogy megy."
Halála mérhetetlen tragédia, amely a teljes magyar galopptársadalmat megrázta. A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok hivatalosan így búcsúzott tőle, ennél ékesebben mi sem tudnánk fogalmazni:
Mély fájdalommal búcsúzunk Hegedűs Zsolttól dióspusztai ménesünk vezetőjétől, aki tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Köszönjük, hogy az elmúlt 4 évben minden tőled telhetőt megtettél kollégáinkért, lovainkért és ménesünk jó hírnevéért. A Te munkásságodnak köszönhetően olyan nemzetközi kapcsolatok alakultak ki melyekről korábban álmodni sem mertünk!
Zsolt áldozatos vezetése és hűséges elkötelezettsége soha nem feledhető marad. Nyugodjék békében.
A cikkben szereplő interjúrészletek forrása a Racing Post, az információké a Kincsem Park.
Képek: Bábolna Nemzeti Ménesbirtok, Kincsem Park