Felemás piros-fehér mérleg

Az egyik piros-fehér alakulatnak sikerült a másiknak nem.

140_hun_23731.jpg

Hanga Ádám hét ponttal járult hozzá a házigazda Crvena zvezda 94-73-as győzelméhez a francia LDLC ASVEL Villeurbanne ellen a férfi kosárlabda Euroliga alapszakaszának első fordulójában.

A válogatott játékosnak ez volt az első tétmérkőzése a belgrádi csapat színeiben. A legrangosabb európai kupasorozat honlapja szerint Hanga 22 percet töltött a pályán, ezalatt négy lepattanót szerzett és három gólpasszt adott.

A Crvena zvezda a következő fordulóban, jövő pénteken a litván Zalgiris Kaunas vendége lesz. - tudósít a Távirati Iroda. 

A meccs krónikájához tartozik, hogy 18.360 néző látogatott ki a Stark Arénába és teremtett pokoli hangulatot. Ádiék 34 triplakisérletéből 17 be is hullott, amivel beállították a 2017/18-as szezonban, a Real Madrid ellen elért rekordot, bár a a 17 sikeres kosár akkor 40 ráemelésből született.

Mi viszont megnéztük a budapesti piros-fehéreket, akik ugyanúgy a címvédő, Falco ellen kezdték a pontvadászat hazai küzdelmeit, mint a 2022/23-as szezonban.

Bár a keret jelentősen átalakult a rekordbajnoknál, sőt a vezetőedző személye is változott, de a Honvéd ugyanaz a küzdős, harcos, kellemetlen ellenfél amelyet tavaly már megtapasztalhattak a nézők, no meg az ellenfelek. Az első félidőben a fanatikus szurkolótáborától hajtott Zlatko Jovanovics gárda méltó ellenfele volt Perl Zozóéknak, sőt amikor 10-el léptek volna el a sárga-feketéktől, fél perc alatt két Jordano tripla hűtötte a kedélyeket. Ez mintha felrázta volna Kelleréket, mert pár perccel később végleg megfordították a párharcot és Hajdú Péterék 38:37 után nem vezettek többé.

A látottakat elnézve az volt az érzésünk, hogy a Falco pontosan annyit játszott amennyi kellett, a mindig derekasan küzdő hazaiak ellenében. Perl büntetőivel a 31. percben lett először tíz közte és a lényegi kérdések eldőltek. 72:81 a vége. Zozo egyébként tegnap is ellenálhatatlanul játszott. Nem hibázott a büntetővonalról (12/12), 8 kiharcolt faultja mellé 25 pontot szerzett, ami 33-as VAL indexet jelentett számára.

A Honvéd ugyan két vereséggel kezdte az idei pontvadászatot, de ha azt is hozzátesszük, hogy a két tavalyi döntős előtt hajtott fejet, akkor egész más megítélés alá esik ez a két zakó és nincs ok szomorkodásra a Ludovika Arénában. Jövő szombaton, a szegediek ellenében már vélhetően kötelező lesz a győzelem Djokovicék számára.

A forduló eredményei:

Budapesti Honvéd SE - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely 72-81 (18-16, 21-24, 17-23, 16-18)
Kometa Kaposvári KK - NKA Universitas Pécs 94-80 (28-22, 24-14, 23-25, 19-19)
DEAC - Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét 79-71 (25-17, 22-19, 15-16, 17-19)
MVM-OSE Lions - Zalakerámia ZTE KK 114-79 (25-20, 36-20, 24-21, 29-18)
SZTE-Szedeák - Arconic-Alba Fehérvár 98-102 (29-29, 26-31, 20-21, 20-21, 23-21)
Sopron KC - Szolnoki Olajbányász 73-80 (15-20, 23-17, 23-18, 12-25) 12

Kép: Hunbasket

süti beállítások módosítása