Amit ígértünk, megtartjuk: íme a Belmont idei sztárjának története.
Mármint nem Arcangelónak - persze ő is ugyanakkora bajnok, mint trénere. Mén azonban elég sokszor nyert már Belmont Stakes-t, míg női tréner idén először bő másfél évszázad alatt. (Még ha a trénerhölgy maga inkább a csapatot tartja is szem előtt.) De ki is ez a hihetetlen idegen, aki a semmiből dicsőült meg egy hete New Yorkban?
A most 47 éves Jena Antonuccit a kezdetektől körülvették a lovak. Háromévesen már rendszeresen nyeregben ült, majd gyerekként sokat versenyzett és edzett sportlovakkal, ami a tinédzserévein át egészen a korai felnőtt korig kitartott.
"Nem én választottam őket, hanem ők választottak engem. Ezért hálás vagyok" - írja bemutatkozásában hivatalos weboldalán a trénernő.
A legendás D. Wayne Lukas kezei alatt tanult a Padua Stables-nél, ahol fiatal telivéreket képzett ki és edzett. Az ott megszerzett tudás bevallása szerint később a saját farmján is rendkívül hasznosnak bizonyult, teljesen függetlenül a versenypályától. A mentoridőszak után négy és fél évet dolgozott ló-állatorvosi asszisztensként, ami tovább bővítette rálátását a lovak egészséges életére és edzésére.
Ezután nyitotta meg saját telepét, a Bella Inizio Farmot Floridában, Ocala városában. Ott először tenyésztéssel foglalkozott, kancákkal és csikóikkal még belovaglás előtt. Ezt később bővítette a telivérek rehabilitációja, majd végül a visszatérés a versenysportba.
2010-ben kapta meg hivatalos trénerengedélyét, majd az év március 7-én aratta első győzelmét. Azóta 13 év alatt lovai 1916-szor rajtoltak el, ebből 162-szor első, 238-szor második és 231-szer harmadik helyen végeztek. 2023-ban lovai ötven rajtot teljesítettek, kilenc győzelemmel és további kilenc dobogós helyezéssel. Több mint 6,38 millió dollárt keresett pénzdíjként, átlagosan 3334 dollárt indulásonként - a Belmont Stakes aranyérme 900 000 dollárt ért.
"Ez egy csodálatos ló. Nagyon örülök a sikerének [Antonucci - szerk.], nagyon jószívű nő. És jó lovasember" - nyilatkozta a verseny után a győztes zsoké, Javier Castellano, aki ezzel mellesleg a Derby után még egy ágát elnyerte az idei Hármas Koronának.
Azt már a Belmont "tudósításában" is említettük, hogy Arcangelo az első női idomításban álló győztes, ráadásul mindössze a tizenegyedik női idomításban álló induló, egy még meglepőbb statisztikáról azonban nem esett szó: Antonucci ott először indított lovat Graded 1, azaz felsőkategóriás versenyben. Azaz szinte hihetetlen, de a királyi besorolásban makulátlan a mérlege.
Hogy ez meddig marad így, azt meglátjuk. Arcangelo teljesítményét elnézve további Gr1-es kihívások sora áll előttük - ezekre pedig hasonlóan szép sikereket kívánunk a történelmet író trénerhölgynek!
Kép: Thoroughbred Daily News